A köldökzsinór fontos feladatot lát el, hiszen tápanyagot és oxigént szállít a magzatnak. A születés után elszakadásával ez a szerepe megszűnik, azonban a köldökcsonknak az első pár hétben így is nagy figyelmet igényel, ugyanis a nem megfelelő köldök higiénia számos baj forrása lehet.
Mi a köldökzsinór szerepe?
A köldökzsinór biztosítja az összeköttetést a méhlepény és a magzat között. Az oxigén és a tápanyagok az anyai vérből a méhlepényen keresztül a köldökzsinórba majd onnan a magzatba jutnak, a folyamat során a magzati és az anyai vér nem keveredik.
A köldökzsinór négy struktúrából áll, ezek a következők:
- köldökvéna
- 2 db köldökartéria
- húgyinda.
1. kép.: A csikó köldökének anatómiája (Forrás: Slovis NM: Color Atlas of Diseases and Disorders of the Foal)
Felnőtt állattal szemben a magzatban a véna, pontosabban a köldökvéna szállítja az oxigénben és a tápanyagokban gazdag vért a méhlepénytől a májon keresztül a szívbe, onnan pedig a szövetekbe. Az oxigénben szegény és bomlástermékekben gazdag vér pedig a két köldökartérián keresztül távozik a magzatból vissza a méhlepénybe majd a kanca keringésébe. Ezt nevezzük magzati keringésnek. A húgyinda feladata a magzati vesék által kiválasztott anyagcseretermékeket az allantoisba (vízhólyag) valamint a kanca szervezetébe visszajuttatni.
Mi történik, amikor a csikó megszületik és elszakad a köldökzsinór?
A köldökzsinór elszakadása egybeesik a csikó első légvételeivel és a magzati keringés megszűnésével. A köldökcsonk a születés után csak napok múlva szárad be. Egészséges csikóban a köldökvéna elzáródik és az egyik máj szalaggá alakul, a köldökartériák és a húgyinda szintén elzáródik és a húgyhólyag szalagjaivá alakulnak át. Ezen képletek átalakulása szintén napokat vesz igénybe, addig pedig számos veszély forrásai lehetnek.
Milyen problémák forrása lehet a köldökcsonk?
Ha az előbb említett köldök struktúrák átalakulási folyamata rossz irányba megy el, akkor ezeken keresztül kórokozók juthatnak a csikóba, és benne vérmérgezést, illetve a baktériumok szóródása révén ízületgyulladást, tüdőgyulladást és egyéb szervek megbetegedését okozhatják. A köldökgyulladás többféle lehet: érintheti csak a köldökvénát vagy köldökartériákat vagy akár a teljes köldökcsonkot.
A köldökcsonk befertőződése három fő esetben fordul elő, ezek következők:
- a köldökcsonk fertőtlenítése nem megfelelő
- a csikó föcstej ellátottsága nem volt megfelelő, ezáltal immunrendszere gyengébb a külső behatásokkal szemben
- a köldököt valamilyen extra trauma érte, mint például egy elhúzódó nehézellés, vagy egy gyenge sokat fekvő csikó esetén.
Hogyan tudod megelőzni a problémákat?
Gondoskodj arról, hogy a csikó hozzájusson a megfelelő mennyiségű és minőségű föcstejhez és ellenőriztesd az immunglobulin ellátottságát.
Figyelj a megfelelő köldök higiéniára! Az Equi-Med Kft. állatorvosai azt javasolják, hogy a köldökcsonkot 3-4 napon keresztül napi 2-3 alkalommal 0,4-0,5%-os klórhexidin oldattal fertőtlenítsd.
Mivel számos betegség okozója lehet a köldökcsonk befertőződése, ezért gondolj a problémára, ha csikódon a következő tüneteket észleled:
- láz vagy hőemelkedés
- kitelt ízületek, hirtelen jelentkező súlyos sántaság
- megvastagodott, meleg, fájdalmas vagy váladékozó köldökcsonk
- köhögés, nehezített légzés.
2. kép: Megnagyobbodott köldökcsonk egy 3 napos csikóban.
Mit tegyél ha mégis baj van?
Ha felmerül a gyanú, hogy csikód köldökével probléma van hívj állatorvost! Sajnos a köldök megtekintése és tapintása sokszor nem elégséges diagnosztikai szempontból, ezért kérd állatorvosodtól a köldök ultrahangvizsgálatát! A vizsgálat elvégzéséhez nagy gyakorlat és speciális felbontóképességű ultrahangfej szükséges. A köldök ultrahanggal 4 hetes korig állapíthatók meg a belső köldök struktúrák (köldökartériák, véna és a húgyinda) és azok elváltozásai.
A legtöbb köldökgyulladással rendelkező csikó reagál a gyógyszeres kezelésre, amennyiben az elváltozás lokalizált és kisméretű. A kezelés hosszú időt vesz igénybe, akár 2-6 hétig is eltarthat. Fontos azonban 7-10 naponta az aktuális állapot újraértékelése ultrahangvizsgálattal, valamint a vérkép monitorozása, mely a hatásos kezelés eredményeként normalizálódik.
Azoknál az egyedeknél, melyek nem javulnak kielégítően a gyógyszeres kezelésre, vagy az elváltozás nagyméretű és kiterjedt, sebészi beavatkozásra is szükség lehet. A köldök eltávolítás rutinműtét gyakorlott lósebészek számára; a kockázatot az jelenti, hogy teljes altatásban kell végezni és a csikók altatása még egészséges állatban is nagyobb kockázat, nemhogy egy betegnél.
3. kép:A köldök ultrahang-vizsgálata. A kék nyilak a húgyindát, a piros nyilak az egyik köldökartériát jelölik. Mindkét képlet megvastagodott.
Az Equi-Med Kft. egyik legfontosabb feladatának tartja a kancák vemhesség gondozását és az újszülött csikó ellátását. Amennyiben ezzel kapcsolatos kérdésed van, az állatorvosaink rendelkezésedre állnak:
dr. Tóth Balázs, lóbelgyógyász szakállatorvos, Dipl. ACVIM: +36 30 181 3887
dr. Horti Klára, lógyógyász szakállatorvos: +36 30 360 1118
Borítókép: Pixabay
Képek: Equi-Med Kft., Slovis NM: Color Atlas of Diseases and Disorders of the Foal (1. kép).
A blogbejegyzések eredeti tartalma, illetve bármilyen alkotóeleme csak az Equi-Med Kft. előzetes, írásbeli engedélyével használható fel.