Szív és érrendszeri vizsgálatok

Nem is gondolnánk, milyen fontos szerepe van a lovak teljesítményében a szív és érrendszerüknek. A legtöbb emlős szíve a testtömege nagyjából 0.5%-át teszi ki, azonban lovaknál ez az érték megközelíti az 1%-ot. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos ló szíve 5 kg tömegű és nagyjából egy kisebb emberfej méretű. A lovak átlagos pulzusa igen alacsony az emberéhez képest. A normál értékek itt is nagyban változnak az edzettségi állapotnak megfelelően. Jól edzett lovaknál a szívverések percenkénti száma 20-30, míg egy hobbi lónál 35-45 között található. Ettől még elképesztőbb, hogy a lovak az emberhez viszonyítva jóval magasabb maximális szív frekvenciát képesek elérni és nagyjából 220 szívverés/perc értéknél érik el a keringési maximumot. Ilyenkor a szívük 300 liter vért is képes átpumpálni percenként. Ezek után érthető, hogyan tudnak a lovak 1000 métert annyi idő alatt lefutni, mint az ember 400 métert. Ezek az elképesztő képességek nagy részben a szív és érrendszernek, kisebb részben pedig a szintén hihetetlen légzőszervi kapacitásuknak köszönhető.

A lovak szívében tehát igen jelentős tartalékok vannak. Ennek köszönhető, hogy lovakban sok szívprobléma csak akkor kerül felszínre, ha az állatnak a maximális szív kapacitása körül kell teljesítenie, illetve olyan esetekben, ha valami váratlan nagy terhelés éri az állatot (pl. vemhesség vagy más súlyos betegségek).

Lovakban gyakran előfordulnak élettani variánsok (pl. zörejek és ritmuszavarok), a kóros eltérések ritkábbak és még ritkábbak azok, amik nyugalmi állapotban is okoznak klinikai tüneteket. Ennek ellenére minden olyan ritmuszavart és szívzörejt, ami potenciális kihatással lehet a ló életminőségére vagy teljesítményére javasolt kivizsgáltatni. A szívbetegségek változatos tünetekkel járhatnak lóban, mint pl. köhögés, fogyás, fáradékonyság, ájulás, nehezített légzés, véna-tágulat vagy teljesítménycsökkenés.  Szív és érrendszeri megbetegedések gyanúja esetén a Doppler-es szívultrahang mellett elektrokardiogramm (EKG) is készíthető. Állatorvosaink az egyik legmodernebb hordozható ultrahang készüléket (Mindray M7Vet) használják mindennapi munkájuk során. Az ultrahang készülékhez tartozik egy ún. phased-array fej, amely segítségével a szív ultrahang vizsgálata professzionálisan elvégezhető. Praxisunk lóra kifejlesztett EKG készülékkel is rendelkezik, amely segítségével a nyugalmi EKG mellett terheléses illetve 24 órás EKG is készíthető. Szívizom specifikus enzimek valamint szívgyógyszerek vér szintjének mérése is elvégezhető hazai laborkapcsolataink segítségével.

Sajnos igaz az, hogy a lovak szívbetegségeinél jóval kevesebb beavatkozási lehetőség van, mint embernél vagy kisállatoknál. Azonban itt is felállítható pontos diagnózis, ami a kórjóslat szempontjából nem másodlagos. Továbbá adhatók vízhajtók, vérnyomáscsökkentők, digitálisok valamint legtöbb ritmuszavar szintén eredményesen kezelhető. Időben felismerve pedig az igen súlyos beszámítás alá eső szívburok, szívbelhártya valamint szívizomgyulladás is ésszerű és elfogadható kórjóslattal kezelhető.

 A szívbetegségek felismerése a tulajdonos részéről is aktív figyelmet kíván. Ha a lova fáradékony, köhög, lassabban regenerálódik, nem dolgozik szívesen, nem bírja a hőséget vagy lábvégei szűrődnek, keressen minket bizalommal, mert ezek lehetnek egy szívbetegség tünetei is.